Lindyke oldala

Látod, hogy jön, és tudod előre, mit akar kérdezni. Azt szeretné tudni, mért vagy szomorú. Te reflexből kivágod a választ: 'Nem vagyok szomorú, csak szimplán rossz napom van.' , és hasonlók. Erre ő ezt mind elhiszi, és egy szó nélkül elmegy. Pedig mennyire szeretném egyszer, csak egyszer azt mondani: 'Azért vagyok szomorú, mert kegyetlenül beléd szerettem és ez az érzés visszafordíthatatlan.' Mit meg nem adnék érte, ha egyszer a szemébe merném vágni, majd következne a happy end, bevallaná, hogy ő is így érez, s boldogan élnénk, míg meg nem halunk. Kár, hogy ez itt a valóság, és bár bármi megtörténhet, erre igen kicsi az esély. ♥

Alapjában véve önző alak vagyok. Túlságosan vágyódom a társaságodra, semhogy képes lennék azt tenni, ami helyes.

A szerelemre vágyás még nem szerelem. De a tőle való félelem már az. Akit szeretünk, abban meglátjuk a megismételhetetlen csodát, az egyszerit és igazit. De néha az érzéseinkre már csak akkor jövünk rá, amikor nincs mellettünk, és hiányzik. A hiány pedig rossz. Magányt okoz, a magány pedig ürességet. Ami végül ahhoz vezet, hogy elveszítjük önmagunkat, és csak bábok leszünk egy polcon, összetört szívű bábok, de a legszebbek, mint törött üveg darabjai között a kristályszilánkok.

Mindig az eszemre hallgassak, mert az nem visz tévútra, mint a szívem. Viszont... - Egy pillanatra elhallgattam. - Az eszem sosem fog szeretni. Ezért kell a szívem is. És lehet, hogy néha a rossz útra visz, de azt az utat én választottam, és nem biztos, hogy rossz. Mert talán pont az az út visz a boldogság felé, még ha nehezebb is.

Nem akartam beléd szeretni, és nem hiszem, hogy te is akartad volna. De amikor találkoztunk, mindketten éreztük, hogy nem tudunk tenni semmit az ellen, ami velünk történik. Egymásba szerettünk, minden különbözőségünk ellenére, és ezzel valami ritka és gyönyörű jött létre. Az én számomra az ilyen szerelem egyszer adatik meg az életben, ezért vésődött minden pillanata egyformán az emlékezetembe, s ezért nem feledem soha egyetlen másodpercét sem.♥

Csak egy ékezet választ el attól, hogy ne az agyamban hanem az ágyamban legyél:P

"Legtöbbször nem tudjuk, valójában mire várunk. Vannak, akik olyan állhatatosan várnak, hogy közben elmúlik az ifjúságuk, elsuhannak mellettük a lehetőségek, elszáll az életük, és nem veszik észre, hogy valami olyasmire vártak, ami mindig is ott volt körülöttük. (...) A fenébe is! Mikor kezdünk már el úgy élni, hogy megértjük az élet sürgető dübörgését? Ez itt most - ez a mi időnk, ez a mi napunk, ez a mi nemzedékünk... nem pedig a múlt valamely aranykora vagy a jövő ködös utópiája... Ez itt az időnk... akár lelkesedünk érte, akár nem. Ez itt a mi időnk még akkor is, ha gyakran kiábrándítónak, fárasztónak, unalmasnak találjuk. Ez az élet, ami nekünk adatott... és múlik, múlik... Mi a csudára várunk hát?"

"Az élet túl rövid! Csókolj lassan, nevess őrülten, szeress igazán és bocsáss meg gyorsan!" ;)

„Az élet megtanított arra, hogy mikor harcoljak valakiért, és mikor álljak félre Megtanított, hogy mikor a legfontosabb döntéseket hozom, döntsek jól! Az élet azt is megmutatta, hogy sok embert elvesztek és sok embert el kell majd engednem, akiket szeretek, de erősnek kell lennem. Idővel begyógyulnak a sebek, mert aki elment, az nem jön vissza. Persze, ebből sok minden nem igaz. Az élet csak remélni tanított meg. Remélni azt, hogy felismerem majd, mikor kell harcolni, s félreállni. Remélni, hogy jó döntést hozok, mikor döntést kell hoznom. Remélni, hogy akit elvesztek, annak jobb lesz, és én majd erős tudok maradni, hogy továbblépjek, és csak a jó emlékeket őrizzem meg. És remélni azt, hogy a sebek idővel tényleg begyógyulnak! Begyógyuljanak, de ne tűnjenek el. Minden egyes sebet szeretek a szívemen, minden én vagyok és a múltam ott kell lenniük…nélkülük üres lennék. . ”

A legfontosabb találkozásokat a lelkek előre megbeszélik egymással,amikor a testek még nem is látták egymást.

" Vannak dolgok, amik második nekifutásra jobban sülnek el, mint elsőre. "

   Közelebb, egyre közelebb kerülök hozzá, de talán soha nem érhetem el. Talán csak azért közeledünk egymás felé, hogy aztán örökre elváljunk...

Neha a szivednek kell vezetnie, meg akkor is ha oda visz ahova nem lenne szabad.

Igazából nem is kéne itt lennünk! De itt vagyunk. Olyan ez, mint a nagy regényekben, amikre mindenki emlékszik. Mind teli voltak sötétséggel és veszéllyel, és néha még a végüket sem akartuk tudni, mert boldogan semmiképpen sem végződhettek. Hogy lehetne a világ újra olyan, mint volt, ha ennyi szörnyűség történt közben? De végül is ez csak egy múló dolog. Ez a sötétség. Még a sötétségnek is el kell múlnia, új nap virrad majd fel! És ha egyszer kisüt a nap, annál tisztábban fog ragyogni. Az ember azokra a történetekre emlékszik, amik jelentettek valamit, még ha túl kicsi is volt hozzá, hogy megértse, miért. De azt hiszem, én igenis értem, most már tudom! E történetek szereplői gyakran visszafordulhattak volna, feladhatták volna, választhatták volna a könnyebb utat, de nem tették. Továbbmentek, pedig néha a pokolba kivánták az egészet, nem adták fel akkor sem amikor már reményük sem volt a sikerre, ha el is buktak, újból és újból feltápászkodtak a földről, mert volt kibe kapaszkodniuk és volt miben hinniük. Akad még jó ebben a világban, lehet, hogy nem a szerelem az és biztos, hogy nem a pénz amiért érdemes küzdeni. De egy biztos ha van egy igazi barátod, már nem vagy egyedül, már megéri küzdened, már megéri élned...

A vilag tetejen allni nem jelent semmit, ha nem tudod milyen az aljan lenni.

"Az irodalomban megvan a hit minden eleme: a komolyság, a belső történésekre való koncentráció, a dallam és a lélek rejtett mélységeivel való érintkezés."

"Ne hidd azt,hogy megvagy kötve.Annyira vagy szabad amennyire érzed és ha ezt felfedezed tied az egész világ." /Kenyyy/

"Az első könyv olvasáskor csöppennünk bele először, abba a túlvilági mennyország felhői közé, amik örökké álmodozókká varázsol minket." / Pletyus/

"A kedvenc könyveimet újra és újra elolvastam, néha csukott szemmel beszívtam ismerős illatukat. Elég volt ez az illat, a könyvek lapjainak érintése, hogy boldognak érezzem magam."

"Néha jó elképzelni egy olyan helyet, ahol nincs veszteség, csak változás, a halál nem más, mint elmúlás, és a fájdalom csupán egy jellem fejlődése. Néha jó...HINNI." /Balogh P. Hédi/

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat